SZÁLLÁS

TÁJÉKOZTATÓ járványhelyzettel kapcsolatban_I

2020-03-21

Tisztelt Eplényi Állampolgárok!

Tájékoztatom Önöket, hogy egyelőre nincsen tudomásunk, Eplényben tartózkodó, igazoltan koronavírussal fertőzött állampolgárról. Azonban, a háziorvosunkhoz érkezett bejelentés alapján, két – külföldről hazaérkezett és egyelőre tünetmentes – család önkéntes karanténban tartózkodik.

A környező településeken viszont vannak már szép számmal hatósági karatéban lévő emberek, és sajnos olyanokról is van tudomásunk, akik fertőzött területről tértek haza, de az előírt protokollt nem tartották be.

Tekintettel arra, hogy Magyarország nem mindenben követi az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásait, részben emiatt, még mindig csak korlátozott számban folynak a tesztek a vírusfertőzés kiszűrésére és az igazolt fertőzöttek esetében pedig a környezetük nem került elszigetelésre, továbbá az eddigi ismeretek alapján, a fertőzött személyek közel 80%-a szinte tünetmentesen esik át a betegségen, ezért biztonsággal nem lehet kizárni azt, hogy a környezetünkben még nincsen koronavírussal fertőzött személy.

A néhány nappal ezelőtt kiküldött tájékoztatóban szereplő központi és helyi intézkedéseket, megelőzést szolgáló javaslatokat, tanácsokat, Eplényben a többség viszonylag fegyelmezetten betartja. Vannak azonban, a tapasztalataim szerint is, olyanok, akik talán figyelmetlenségből, lazaságból vagy megszokásból, nem kerülik kellő körültekintéssel a közvetlen érintkezéseket. Sokan járnak még munkába Eplényből, akik elkerülhetetlenül nagyobb közösségben tartózkodnak, és így óhatatlanul is vírushordozóvá vagy fertőzötté válhatnak.

A járványügyi helyzetben jártas hitelesnek mondható szakemberek, valamint az operatív törzs által elhangzottak alapján is, a csoportos megbetegedések időszakába lép, vagy már lépett, az ország. Ahhoz, hogy ezt lehetőleg itt elkerüljük, kérem, hogy a szabadlevegőn való tartózkodást ne a közterületen sétálgatva tegyék meg, és mostantól a játszótereket se használják, még egyénileg se, hisz a játékokat nyilvánvalóan összetapogatják, a gyermekek pedig a kezüket, akár megszokásból, de a szájukba vehetik, ami a jelen körülmények között potenciális veszélyforrásnak számít. Az eddigi ismeretek szerint, a vírus a tárgyakon különböző ideig, némelyiken órákon át, sőt bizony esetekben napokon át fertőző maradhat. A levegőzést ki-ki megteheti a saját kertjében vagy itt a környező erdei utakon, ez utóbbi esetben is a csoportos (pl. baráti társaságos) közvetlen találkozásokat kerüljék. A közterületeken csak az elengedhetetlenül szükséges ideig tartózkodjanak, a buszvárókban is tartsák be az ajánlott távolságot és minél kevesebbszer érintsenek meg forgalmas helyeken tárgyakat, és amint lehet, mossanak alaposan kezet, vagy éppen ha rendelkezésre áll, használjanak kézfertőtlenítőt.

Különösen az idősebbeknek és valamilyen krónikus betegségben szenvedőknek továbbra is a leghatásosabb védekezés a fertőzéssel szemben, ha nem hagyják el az otthonaikat és gyakran szellőztetnek. Még a segítő családtagokkal is csak a szükséges legrövidebb ideig legyen közvetlen személyes kontaktusuk.

Továbbra is érvényes, hogy a 65. életévüket betöltött állampolgárok esetében, aki(k)nek közvetlen segítő hozzátartozója nincsen, vagy van, de nem Eplényben lakik, és házi segítségnyújtást sem vesz(nek) igénybe, az önkormányzat segítséget nyújt a létfenntartáshoz szükséges alapvető élelmiszerek, tisztítószerek és gyógyszerek beszerzésében. Ugyanez vonatkozik az önkéntes vagy hatósági karanténban lévő és kerülő személyekre is, akiknek szintén az önkormányzat segít az ellátásukban.

Kérem, hogy szíveskedjen(ek) az igényt a +36 88 453-175-ös telefonra bejelenteni, hétköznap 8.00 és 16.00 óra között. A hívásokat a könyvtár munkatársai fogadják és rögzítik, amelyet a polgármesternek átadnak, aki gondoskodik a termékek beszerzéséről és a házhozszállításáról.

Többen vannak már, akik felajánlották önzetlen segítségüket a rászorulók ellátásának biztosításához, amelyet ezúton is köszönök. Szükség esetén erre is támaszkodni fogunk.

Bizonyos médiafelületeken elhangzottakkal ellentétben, bárkinek a szájából is hangzott el, valótlan az az állítás, hogy az alapvetően szükséges egyéni védőeszközök (pl. maszkok, kézfertőtlenítők) biztosítottak és rendelkezésre állnak. Személyesen jártam végig a veszprémi és zirci összes patikát, számos üzletet, már többször is, az elmúlt hetekben, de szinte kivétel nélkül mindegyik patikára az volt kiírva, hogy sem szájmaszk, sem kézfertőtlenítő, nem kapható, és mindenhol azt válaszolták a kérdésemre, hogy ígérik, de nem tudják, mikor kapnak. Csak annyi készletük van, amennyi a saját munkavállalóik részére szükséges, ahhoz, hogy nyitva tudjanak tartani. Néhány darab porálarc is mindössze egy helyen volt, de ott is csak azért, mert „uzsoraáron” (kb. tízszeres áron) adták. Ha ilyen termékekre is igény lenne, az ellátottak vagy rászorulók részéről, azt nehezebben tudjuk majd emiatt teljesíteni, de valami átmeneti megoldást akkor is megpróbálunk találni.

Eplény, 2020. március 21.

             Köszönöm mindenkinek az együttműködését, türelmét és a szíves megértését:

                                                            Fiskál János polgármester s.k.