SZÁLLÁS

Katonai tevékenységről tájékoztatás

2021-04-19

Tisztelt Eplényi Állampolgárok!

Ezúton is felhívom lakosság figyelmét, hogy a Magyar Honvédség, a mai napon, az alábbi levélben, katonai tevékenységről tájékoztatott, amely érinti a településünket, a 82-es főút forgalmát:
 
"Tisztelt Fiskál János Polgármester Úr!
Engedje meg, hogy tájékoztassam egy, az Ön által vezetett települést, illetve választókerületet is érintő katonai tevékenységről.
Az amerikai hadsereg által szervezett és vezetett, kétévente Magyarországot is érintő, nemzetközi „Defender Europe 21” gyakorlatsorozathoz a Magyar Honvédség több fázisban, több gyakorlattal csatlakozik.
Ennek keretében 2021. április 19. és 2021. június 30. között, várhatóan a 8-as, 81-es, 82-es és 83-as főutakon hazai és külföldi, katonai könnyű és nehéz járművek, valamint különböző haditechnikai eszközök közlekedhetnek nappal és éjjel egyaránt, ami esetenként megnövekedett forgalommal, jelentős zajhatással járhat.
A fentiek kapcsán kérem, hogy lehetőségei szerint hívja fel a helyi lakosság figyelmét a gyakorlatsorozattal együtt jelentkező esetleges kellemetlenségekre.
Kérjük, hogy a balesetek elkerülésének érdekében a megjelölt időszakban a lakosság kiemelten figyeljen a körültekintő közlekedésre.
Kérem tolmácsolja, hogy a Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát.
A katonai mozgásokkal kapcsolatos kérdés, kérés, probléma esetén az mh.ckmk@hm.gov.hu e-mail-címen, vagy a +36 30 153 5495 telefonszámon a nap 24 órájában rendelkezésre állunk.
A lakosság megértését és türelmét előre is köszönjük.
Tisztelettel:
Dr. Hangya Gábor ezredes, központparancsnok
Magyar Honvédség Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ"
 
Kérem, hogy a tájékoztató levélben foglalt körültekintő közlekedésre, a gyakorlat ideje alatt, fokozottabb figyelmet fordítsanak.
Köszönettel: Fiskál János polgármester